Két évvel ezelőtt úgy esett, hogy lebetegedtem. Láz, influenza, fekvés. Kértem időpontot a háziorvosomtól SMS-ben. Ugyanis telefonon szinte lehetetlen. Ezt úgy kell érteni, hogy a háziorvosommal soha nem sikerült még telefonon beszélnem, ugyanis ha az ember felhívja a rendelőt és hajlandó 20-30 percet várakozni, miközben 6 milliószor végighallgatja a Für Elise-t, akkor sem jut tovább a telefont kezelő asszisztensen túlra. Írtam tehát SMS-t ami igen egyszerűen hangzik, de el kell mondanom, hogy mivel ez egy automatizált rendszer, így minden üzenet elé be kell írni a teljes nevet és a személyi számot valamint az orvosi rendelő nevét. Egy keddi napon történt mindez és kaptam is időpontot a következő utáni hét keddjére, tehát két héttel későbbre. Nem estem kétségbe, hiszen nem voltam nagyon rosszul, csak a szokásos tél végi betegség. Azonban másnapra exkalálódott a kór, jelesül sikerült összekombinálni a lázzal járó influenzát a szintén lázzal járó hányós-fosós aktuális vírussal. Így a lázam 39,5 körül beállt és úgy maradt. Feküdtem, hiszen az influenza kezelésére ez a leghatásosabb gyógymód, viszont ebben kissé megzavart, hogy nagyjából óránként el kellett rohannom a WC-be hányni egy tisztességeset. Igyekeztem tartani magamat. A következő napon még rosszabra fordult az állapotom, akkor már félóránként rohantam hányni. Illetve rohantam volna, de inkább kúsztam...

 Felhívtam hát a rendelőt. Négyszer próbálkoztam, egyenként kb. 15-20 perces időtartammal. Nem sikerült. Majd írtam SMS-t, amiben hivatkoztam arra, hogy két nappal azelőtt kértem már időpontot, viszont sajnos egyre rosszabbul vagyok és 2 két napja 39 felett van a lázam - ami felnőtt korban nem olyan mókás - ráadásul minden kijön belőlem, beleértve a vizet is és a lázcsillapító sem hat semmit. Először azt kértem tőlük, hogy legyenek kedvesek beszorítani másnapra valahogyan az orvosomhoz. Egy óra múlva kaptam választ, miszerint sajnálják, de az orvosom nagyon elfoglalt, ha tényleg ennyire rosszul vagyok, akkor menjek le az ügyeletre...  Újból írtam nekik, azt kértem, hogy ha a saját orvosom semmiképp nem tud fogadni, akkor legyenek kedvesek a rendelőben dolgozó öt orvos közül egy másiknál adjanak nekem egy időpontot. Itt is egy órán belül érkezett válasz, sajnos nem tudnak fogadni, menjek az ügyeletre. (Az ügyeletről írtam egy korábbi bejegyzésben...)

Maradtam tehát otthon. Péntekre azonban már tényleg nagyon rosszul voltam, harmadik napja magas lázzal és élelmiszer valamint folyadék nélkül gyakorlatilag, hiszen semmi nem maradt meg bennem. Úgy döntöttem keresek egy magánrendelőt, ha már a saját orvosm nem fogad, az ügyeletre meg teljesen értelmetlen elmenni. Találtam egy privát orvosi rendelőt, a honlapjuk azt ígérte hogy gyakorlatilag várakozási idő nélkül fogadnak és professzionálisan ellátnak. Igaz ennek meg lesz az ára, nagyjából 33.000,- Ft magyar pénzben, de már ez sem érdekelt.

Elmentem a magánorvoshoz. Randa, igénytelen várója volt a rendelőnek egy belvárosi épület földszitjén. Hetvenes években épült, nagyjából olyan mint Magyarországon a szocreál stílus, felújítva azóta garantáltan nem volt. Sebaj, nem is gyönyörködni jöttem, hanem gyógyulni. Hárman voltak előttem, így már negyed óra elteltével fel is vették az adataimat, majd arra kértek várakozzak. Meg kell jegyeznem, hogy ekkorra már igencsak cefetül néztem ki, ülni alig bírtam. Fél óra várakozás után feltűnt egy fehér köpenyes hölgy gondterhelt arccal, beszélt a betegfelvételissel sokáig, fojtott hangon.

 - Na jól van, akkor én mentem ebédelni - mondta immár normál hangerővel.

Így én tovább várakoztam, amíg a doktornő elköltötte ebédjét. Ez körülbelül újabb negyven percet vett igénybe. Libbent újból a fehér köpeny, végigsuhant a várón közben erőltetetten rám mosolygott majd eltűnt a csattanó rendelő ajtaja mögött.

Ezután már tényleg csak 12 percet kellet várnom és már hívtak is.

Bevonszoltam magam, elmeséltem neki is újból, hogy 39,5 a lázam harmadik napja és nem viszi le sem norvég sem magyar gyógyszer ráadásul elkaptam a hányós vírust is, így napok óta nem ettem.

Na erre már meg is mérte a lázamat sőt sztetoszkóppal is meg akart vizsgálni, de közölte, hogy ne vetkőzzek, majd benyúl ő a pulóverem alá. Kettő alkalommal tapasztotta rá a sztetoszkópot a mellkasomra, aztán azt mondta hogy nincsen nagy baj. Megnézte az adatlapomat és azt kérdezte: 

 - Szo...Szolll... Szollltan? Er du ungarsk? (magyar vagy?)

Mint kiderült hallota már Kodály Zoltán nevét (avagy Szolltan Kudali) ebből nagy örömök közepette arra a következtetésre jutott, hogy magyar lehetek. Ennek én is nagyon örültem, majd megkérdeztem hogy végülis mi a diagnózis és mi lesz a gyógymód.

Szegényt ez kissé kizökentette a jó hangulatából, elgondolkodott és azt kérdezte:

 - Fizikai munkát végzel?

 - Nem - feleltem

 - Ja, akkor jó. Akkor ki sem írlak betegállományba, mert így tudsz dolgozni. Ugye?

A szemeim dülledtek (volna, ha lett volna erejük dülledni) és annyit kérdeztem:

 - Tessék?

Végül kiírt négy nap betegállományba. Sőt kaptam egy brutális lázcsillapítót is meg antibiotikumot. Bár abban nem volt biztos, hogy ez jó ötlet-e, de azért inkább...

Kiváltottam a gyógyszereket és hazamentem.

Innentől kezdve bő másfél hét telt el otthon, egyre ritkuló hányással tarkítva és lassan 38 fok körülire csituló lázzal.

Majd eljött a nagy nap, amikor elmehettem végre a saját orvosomhoz.

Igen ám, de sajnos indulásra készen, felöltözve, cipőben jött rám egy görcsös hányás. Rutinból elintéztem és utamra indultam. Nem idegeskedtem, tudtam hogy maximum néhány percet kések az általában minimum 25 percet késő orvosomtól.

Megérkeztem és bejelentkeztem az asszisztensnél.

Ő pötyögött hosszasan a klaviatúrán és kattogtatott az egérrel, majd hirtelen felnézett rám és azt mondta:

 - Új időpontot kell kérned! Mikorra szeretnéd?

 - Új időpont?? Miért?

 - Mert a doktornő ma nem fogad, ugyanis késve jelentél meg.

 - Drága...két hete küzdök otthon influenzával és hányással. Végre itt vagyok, OK ugyan késtem 4 percet de kérlek értsd meg. Ugyanis rámjött a hányás indulás előtt. Ezért késtem. Sőt ezért vagyok itt. Hánytam! Érted? Két hete hányok!

 - Mikor felel meg?

 - Tessék?? - feleltem - Nem akarok új időpontot, most akarok bemenni az orvosomhoz. De ha kell akkor várok, nem érdekel, csak fogadjon végre.

 - Jó! Szóval akkor nem kell új időpont. Rendben. Viszlát!

 - Hallo! Mi ez? Hadseregben vagyunk?? Ne küldjön már el a saját orvosom, ha két hete arra várok, hogy megnézzen!

 - Jó a csütörtök vagy sem?

Beletörődtem. Vesztettem. Az egyetlen módszer az lehetett volna ha betöröm a köztünk lévő plexi falat, átugrok a pulton és rettenetesen elkezdem két kézzel szorongatni a torkát az illető hölgynek. De mivel egyrészt úriember vagyok, másrészt mert ez rengeteg pénzbe és jó néhány hét börtönbe került volna nekem, így nyeltem egyet (vagyis inkább kettőt) majd elszámoltam magamban egymillió-négyszázhuszonhatezer-ötszázharmincnyolcig. És azt mondtam:

 - Jó! Hány órakor?

 - 11:30

 - Rendben. Viszlát!

 - Hééé, várjál! Adom még a számlát!

 - Milyen számlát, könyörgöm??

 - Miután késve jelentél meg a mai megbeszélt időpontra így kénytelenek vagyunk kiszámlázni a díjat. 

A feszültség és a stressz felpumpált, megerősített. Annyira hatott, hogy meg is gyógyultam - magamtól.